Balogh Tomi
A huszonkét éves jazz zongorista és zeneszerző a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának hallgatója, aki egyénileg és zenekarával is számos figyelemreméltó eredményt ért már el. 2013 őszén megnyerte a rangos, Vukán György által alapított Creative Art díjat, zenekarával pedig 2014 májusában a Marosvásárhelyi Nemzetközi Jazz Versenyen diadalmaskodott. 2015 tavaszán a Czech Jazz Contest-en és a Magyar Jazz Szövetség által alapított Jazz Combo versenyen ért el első helyezést kvartettjével. 2015-ben bekerült az 50 Tehetséges Magyar Fiatal programba, azóta mentorával, Zsédával (Zsédenyi Adrienn) már közös dalt is írtak. Első CD-je a Binder Music gondozásában jelent meg 2016-ban. Leginkább az foglalkoztatja, hogyan szól ma a jazz, és hogyan tudja improvizatív zenéjével kortársait is megszólítani. Szeretné bebizonyítani, hogy a zenei stílusok nem egymás ellen léteznek, hanem kiegészítik és kölcsönösen erősítik egymást, ráadásul az improvizatív zene is lehet menő!