2018. szeptember 4-9.

Bögöthy Ádám, Kovács Linda, Váczi Dániel


Jazzkoncertje
2017.09.07. 18 óra
Zenei Könyvtár

Kovács Linda énekes és Bögöthy Ádám nagybőgős szokatlan felállású duója 2013-ban alakult, akik azóta több hazai és külföldi sikert könyvelhetnek el.  
A páros zenéjében az akusztikus hangzás a tradíciók iránti tiszteletet sugallja, míg az elektronika megjelenése egyfajta reakció a jelen kor hatásaira.  
E két szemlélet összegyúrásának eredményeképpen valóban komplex és változatos zenei anyag szólal meg, melynek gerincét főként saját kompozíciók alkotják.
Az Érdi Jazzfesztivál apropóján a duó vendége lesz a kortárs szaxofonozás egyik legszebb megszólalású zenésze, Váczi Dániel aki alt szaxofonon és szoprán szaxofonon is egyaránt a hazai élvonalba tartozik. Dániel elsősorban saját zenekarait vezeti (Váczi Dániel Multet, Váczi Dániel Trió), ahol zeneszerzői vénáját megcsillogtatva keresi a jazz, a kortárs zene és a népi elemek közti átmenetet.

Bögöthy Ádám
Zenei tanulmányait gitáron kezdte, de párhuzamosan nagybőgőzéssel is foglalkozott, ami egyre inkább átvette az elsődleges hangszer szerepét szakmai életében. Mindkét hangszeren 2013-ban szerzett diplomát jazz szakon.
Eddigi pályája során több elismert hazai zenésszel volt alkalma együtt dolgozni: Borbély Mihály, Budapest Jazz Orchestra, Hajdu Klára, Lukács Miklós, Palya Bea, Tóth Viktor, Kozma Orsi, Szücs Gabi, Karosi Júlia, Vörös Janka, Kovács Linda.
Az évről évre megrendezett Sepsinszentgyörgyi Jazz és Improvizációs Tábor zenekari gyakorlat és nagybőgő tanára. A hazai jazzélet egyik legkeresettebb bőgőse.

 

Kovács Linda
Igazi útkereső muzsikus, aki megtalálta saját hangját a jazzben. Az általa fémjelzett produkciók egyik fő ismérve a kompromisszummentes önkifejezés, amely valódi képet ad az énekes belső világáról s zenéhez fűződő viszonyáról. Egyedi hangja és gondolkodásmódja a hazai kortárs jazz nagyjai közé emeli. Főként saját szerzeményeket tartalmazó lemeze 2009-ben jelent meg „Teach me Silence” címmel.
Pályája során tagja volt az Egy Kiss Erzsi Zene, a Panchan ès az Equinox együtteseknek. Közreműködőként részt vett a Budapest Jazz Orchestra, a Modern Art Orchestra, Szalóki Ági, Both Miklós ill.Rutkai Bori produkcióiban. Jazz-ének oktatóként is jegyzik a nevét, többek között az évek óta működő bodajki és sepsiszentgyörgyi jazztáborok ének tanára.

 

 

Váczi Dániel
Sokoldalú zenész. Zeneelmélettel foglalkozik, mint hangszerész saját hangszercsaládot fejleszt, zenészként a jazz és a klasszikus-kortárs komolyzene határterületeit feszegeti. Kidolgozott egy új, általa Retikulárisnak nevezett zenei rendszert, melyben műveket komponál. Jelenleg akusztikus megszólalású zenegépek foglalkoztatják – a zenedoboztól a gépzongorán át a laptop-vezérelt hangversenytermi orgonáig.

Támogatóink

  • Érd Város
  • Szepes Művelődési Központ
  • NKA
  • Spar
  • Gramofon
  • Findfest
  • JazzMa
  • Jazzy
  • Érd FM
  • Fidelio
  • BJC
  • IF
  • IF
Készíti, képek tulajdonosa, minden jog fenntartva: Irk Réka